Kozma Mihály: Készültünk az ellenfélből…
A szövetségi kapitány szerint igenis van jövője a futsalnak és esze ágában sincsen lemondani.
A szövetségi kapitány arról beszélt a csehek elleni fiaskó után, hogy készültek az ellenfél vészkapus játékára.Nos, a kérdésünk a következő? – Mi lett volna, ha nem készülnek… Ne felejtsük el, 4-0-ra vezettünk. Igaz a gyors játék magában hordozza a fordulatot. Szinte tálcán kínáltuk a cseheknek, hogy éljenek már a lehetőséggel. Eszünkbe nem jutott, hogy valamit is lépjünk az 5 a négy elleni formáció kivédésére. A kapitány felelőssége ebben a helyzetben megkérdőjelezhetetlen. Hazai EB-n, így nem búcsúzhat egy válogatott. Kozma Mihály, – amikor végre rászánta magát és időt kért – fal fehéren, nem tudta felrázni a csapatát. Hallhattuk erőtlen próbálkozását, ám ahogy minket nézőket nem győzött meg, úgy sajnos a magyar csapat játékosait sem… Nem tudott előhúzni egy megfelelő válaszlépést az ellenfél taktikájára. Ezek után, mivel semmit nem tettünk a megfelelő válaszlépés érdekében más nem is lehetett a vége, mint vereség.
{picture_LEFT:4873}
A kapitány nem állt tehát a helyzet magaslatán… Pedig ő főállásban kapitány. Tehát profi. Tegnap este csak státuszában, illetve nevében volt az… A fiúk előtt meg le a kalappal. Küzdöttek becsülettel. Sajnos nem volt, aki mondja nekik, hogy mi az üdvözítő lépés a csehek ellen. Tették a dolgukat legjobb tudásuk szerint. Szombat este csak ennyire futotta.
Kozma még azt is mondta, hogy igenis van jövője a magyar futsalnak. Ebben egyet értünk. Csak az a kérdés, hogy vele, avagy nélküle… Szerintünk, jóval több alázattal, hozzáértéssel, igen van jövője…
Matejka Tibor