Forlán szerződést bontott az Interrel

Kategória: Olasz

Kétségtelen hogy nem élete szezonját futotta az olasz csapatnál a támadó.

145069hp2

Dieo Forlán az uruguayi válogatott 33 esztendős világklasszis, aki többszörös Európai Aranycipős tavaly nyáron hatalmas lelkesedéssel és igencsak sikerre éhesen az Atlético Madridból igazolt Olaszországba az Inter együtteséhez. A siker azonban elmaradt és akár csak a milánói csapat úgy a támadó szezonja is pocsékra sikeredett.

Forlán mindössze 18 mérkőzésen lépett pályára és ezeken csupán kétszer tudta mattolni az ellenfelek kapuját így nem csoda, hogy a távozás mellett döntött a csatár. Egyes információk szerint már fel is bontotta a szerződését az Inter csapatánál a játékos, sőt mi több már az új állomáshelye is meg van és Brazíliába szerződik és az Internacional együttesében folytatja pályafutását.

BZ/goal.com/Futballista.hu

(fotó: goal.com)