Csányi Sándor: Az NL lehetőség a kisebb nemzeteknek

Kategória: Felnőtt Válogatott

Az UEFA végrehajtó bizottsága a múlt héten elfogadta az UEFA Nemzetek Ligája versenykiírását.

Az UEFA végrehajtó bizottsága a múlt héten elfogadta az UEFA Nemzetek Ligája versenykiírását. Az új versenysorozat koncepciójának kidolgozásában a Csányi Sándor vezette nemzeti csapatok versenybizottságának kiemelt szerepe volt, és ezt a munkát Giorgio Marchetti, az UEFA egyik vezetője is nagyra értékeli.
Az UEFA 2018 őszén új sorozatot indít az európai válogatottak számára Nemzetek Ligája elnevezéssel. Az új sorozat célja, hogy tovább erősítse és kiegyensúlyozottabbá tegye a nemzeti válogatottak méltán népszerű versengését.

A sorozat hivatalos bejelentését követő nyilatkozatában az UEFA versenyigazgatója és főtitkár-helyettese, Giorgio Marchetti kiemelte az előkészítés magas színvonalát.

– Csányi Sándor vezetésével a nemzeti csapatok versenybizottságának közbenjárása, és javaslatai kiemelkedően fontosak voltak, hiszen így állhatott össze a Nemzetek Ligája lebonyolításának végleges, a végrehajtó bizottság által is elfogadott változata – fogalmazott Marchetti.

– Mindenki számára ismert az UEFA klubesemények: a férfi és a női BL, az EL és a Szuperkupa-döntő évtizedek óta növekvő nemzetközi presztízse, hiszen ezekről a sorozatokról minden szakember és szurkoló szuperlatívuszokban beszél – tette hozzá Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a döntést követően a szövetség hivatalos honlapjának. – A bizottságunk célja az volt, hogy az új versenyforma segítségével növeljük a válogatott csapatok versengésének jelentőségét, és így a korábbiaknál nagyobb legyen a valódi téttel bíró mérkőzések száma. Az új rendszernek köszönhetően a Nemzetek Ligájában gyakorlatilag nem lesz tét nélküli összecsapás, és minden évben – ezentúl tehát a páratlanokban is – győzteseket avathat az UEFA. Méghozzá nemcsak a legnagyobb országok között, hanem például a D-ligában, a kisebb nemzetek csapatai között is.


A Nemzetek Ligája az európai szövetségek összefogásával, támogatásával született meg.
Mint Csányi Sándor elmondta, nem volt egyszerű feladat az új lebonyolítási rendszer kialakítása, ám a bizottsági egyeztetés és közös gondolkodás olyan javaslatot eredményezett, amelyet egyhangúlag támogatott az UEFA vezérkara.

– A nemzetközi versenynaptár behatárolta a bizottság mozgásterét a munka során, ezzel együtt olyan megoldás született, amely tekintettel van a FIFA-játéknapokra, ugyanakkor nagyobb lehetőséghez juttatja a nemzeti válogatottakat. Biztos vagyok benne, hogy a Nemzetek Ligája lendületet ad a válogatott mérkőzéseknek, és nagyhatalmak mellett olyan országokra is ráirányítja a figyelmet, amelyek eddig kiestek az érdeklődés központjából. Abban bízom, hogy a magyar válogatott is kihasználja a versenysorozat lehetőségeit, és ezzel is közelebb kerül céljai eléréséhez – zárta megszólalását Csányi Sándor.

mlsz.hu/futballista