Öt meccset pihen a bíró két sárga miatt

Különleges eset történt Mexikóban, egy időben két sárga lapot adott egy játékvezető.


No, ilyet még aligha pipált a világ.

A Tigres-Santos mexikói futballbajnoki döntő során Marco Antonio Rodriguez egy időben két sárga lapot mutatott fel. Még szerencse, hogy nem ugyanannak a játékosnak, hanem egyet a Tigres, a másikat a Santos focistájának.
Rodriguez úgy látszik jól felszerelkezett színes kártyával, hiszen azonos időpontban lobogtatta meg a figyelmeztetést a két játékos orra előtt. A párját ritkító eset persze felkeltette a közép-amerikai ország játékvezető bizottságának figyelmét is. Behívatták Rodriguezt, és megkérdezték, miért tette azt, amit tett?
A válasz egyszerű volt. Nem akarta az időt húzni azzal, hogy ugyanazt a lapot mutatja be a vétkeseknek. A magyarázatát nem fogadták el, és e hibája miatt öt mexikói bajnoki meccstől eltiltották.
Pedig nem is tett rosszat, legfeljebb rendhagyót.
Vagy: szabályelleneset.


(Dirty Tackle/Futballista.hu)