De Gea ölébe pottyant a nagy lehetőség

Minimum egy hónapon keresztül David de Gea védheti a Manchester United kapuját egy balszerencsés sérülés következtében.

Mint korábban tudattuk, a Manchester United dán kapusa, Anders Lindegaard kijelentette, nem nagyon engedi át a jövőben David de Geának a kapusposztot, mert olyan kiváló formában érzi magát. Úgy tűnik, korán fundálta ki mindezt, mert edzésen bokaszalagsérülést szenvedett. Így aztán legalább egy hónapon keresztül a spanyol hálóőr foglalja el majd a helyét a kapuban.
 
- Minden jót kívántam Andersnek, elvégre ő is szurkolt nekem, amikor a formámban erősen visszaestem - nyilatkozta a vetélytárs sérülése kapcsán De Gea. - Kemény kihívásokban lesz bőven részem, hiszen nyakunkon a Chelsea és a Liverpool elleni bajnoki rangadó, és ez a két összecsapás mindennek ígérkezik, csak nem könnyed sétálgatásnak.
 
Lindegaardról azt mondják a manchesteri orvosok, hogy várhatóan márciusban, a Tottenham Hotspur elleni szintén igencsak fontos találkozón térhet vissza a pályára. Feltéve, ha addig De Gea nem kerül csúcsformába, ugyanis ebben az esetben Alex Ferguson edző aligha mellőzi a spanyol fiatalembert.
 
(manchesterunitedtv/Futballista.hu)