Lucas Londonba kerülhet

Akik ismerik a brazil futballt, azok egyöntetően vallják: óriási tehetség Lucas Moura.
 
 

A Sao Paulo csapatában szereplő Lucas Moura tehetségéről már hírt adtunk mi is. A 19 éves támadó középpályást főleg angol klubok szerződtetnék szívesen. Úgy tűnik, hogy a Chelsea lesz a befutó, ám nem most, a januári átigazolási időszak hajrájában, hanem csak 2012 nyarán.
 
A tízszeres brazil válogatott fiatalember a támadó középpályások rangsorában Dél-Amerika egyik legjobbjaként számon tartott talentum. A Sao Paulo is tudja, hogy micsoda gyémántot tart a tulajdonában, mert a játékos kivásárlási árát 66.8 millió fontban határozta meg. Ezt az eszeveszett magas összeget hallván hirtelen nem is tudjuk, hogy mit mondjunk, vagy sziszegjünk meglepetésünkben, elvégre ekkora vagyont a jelen kori felnőtt játékosok közül is legfeljebb egyért vagy kettőért utalnának át. De mivel a Chelsea csak nyáron készül a vételre, bizonyosan a jelzett vételár nagyságáról is lesz még egyeztetés bőven.
 
A londoni Kékek amúgy a jelek szerint szisztematikusan újjépítenék a középpályás sorukat, hiszen hallani arról is, hogy megvennék a belga Kevin de Bruyne-t, sőt, a Sahtar Donecktől pedig a brazil Williant.
 
(Sky Sport/Futballista.hu)