Leonardo: Sose tettem ajánlatot Kakának!

Most megtudtuk, egy pillanatig sem gondolta komolyan a Paris SG vezetése azt, hogy megvásárolja Kakát.


Heteken keresztül azzal volt tele a nyugati sajtó, hogy Kaká, a Real Madrid brazil középpályása a Paris SG-hez kerül.

A legkülönfélébb változatok láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a dél-amerikai kiválóság a Carlo Ancelotti mester által építendő "szupercsapat" tagja lesz. De mégsem vált azzá, hiszen betartotta az ígéretét, és maradt a madridiaknál, akikhez 2015. júniusáig köti érvényes szerződés.

- Bár valóban tettünk egy tisztességes ajánlatot a játékosnak, de odáig nem jutottunk el a tárgyalások során, hogy valóban leüljünk vele, és közösen kimunkáljuk a szerződése részleteit - árulta el Leonardo, a PSG brazil sportigazgatója. - Kakával igen közeli kapcsolatban vagyok, mondhatnám, a barátom, elvégre tizenegy éve ismerjük egymást, és együtt kerültünk az AC Milanhoz is. Azt, hogy miért nem mélyültek el a tárgyalásaink, utólag már felesleges boncolgatni. De ugyanígy elmondhatom, hogy az argentin Carlos Tévez sem jön hozzánk, ez már egészen biztos, mert a tárgyalásokat egyszer és mindenkorra befejeztük vele. Annak a történetnek is vége.


(L'Équipe/Futballista.hu)