Jövő héten a vb-ért játszik a futsalválogatott

A magyar futsalválogatott december 15-én, csütörtökön kezdi meg szereplését a hazi rendezésű vb-selejtező tornán.


Frank Tamás együttese jövő héten csütörtökön a kazahok elleni mérkőzéssel kezdi meg szereplését a gyöngyösi vb-selejtező tornán, ezt követően pénteken a lett, vasárnap az orosz válogatott lesz a mieink ellenfele. A csoportból az első két helyezett jut tovább a play offba, a mieink célja, hogy a világ legjobbjai közé sorolt oroszok mögött megszerezzék a második helyet.

- Ellenfeleink közül az oroszok kimagaslanak a mezőnyből, míg a kazahok és a lettek közül előbbiek tűnnek erősebbnek, de róluk áll rendelkezésünkre a legkevesebb információ, az utóbbi hónapokban ugyanis kevés mérkőzést játszottak - mondta az mlsz.hu-nak Frank Tamás szövetségi edző. - A tétmérkőzéseken nem engedhetjük meg magunknak, hogy átaludjuk az első perceket, mint tettük azt a második szlovéniai találkozón, minden összecsapáson a maximumot kell adnunk a sikerhez. A kazahok elleni mérkőzésig fontos szerepe lesz a regenerációnak, miután a válogatott magját adó győri játékosok nagyon sok mérkőzést játszottak az utóbbi időszakban, és érezhetően fáradtabbak a többieknél. Bízom benne, hogy jövő csütörtökön már mindenki frissen, kipihenten lép pályára a Kazahsztán elleni kulcsfontosságú mérkőzésen, és az első perctől az utolsóig maximális koncentrációval játszik. A hazai közönség segítsége rengeteget számíthat, remélem, sokan kijönnek majd szurkolni a csapatnak, mert mindhárom mérkőzésen szükség lesz a buzdításukra.

 A válogatott a tornára való felkészülés során részt vett az októberi Futsal Grand Prix-n Brazíliában, majd múlt héten két mérkőzést játszott az Európa-bajnokságok állandó résztvevőjének számító szlovénokkal. Dél-Amerikában nem ment jól a játék, Szlovéniában viszont érezhető volt az előrelépés.  
 
- A brazíliai tornán legfeljebb két mérkőzésen nyújtottunk megfelelő teljesítményt, a többin magunkhoz képest borzasztóan teljesítettünk - fogalmazott Gyurcsányi Zsolt, válogatottunk egyik kulcsembere, akit a napokban megválasztottak az év legjobb hazai futsaljátékosának. - A szlovéniai meccseken már sokkal jobban játszottunk, a vereségekben nagy szerepe volt a külső körülményeknek, például a furcsa felfogásban ténykedő játékvezetőknek is. A tétmérkőzéseken, hazai közönség előtt nem engedhetjük meg magunknak, hogy álmosan kezdjük a játékot, mint tettük azt a szlovénok elleni második mérkőzésen. Más lesz a hangulat, a hozzáállás, ezeken a mérkőzéseken már az első pillanatoktól kezdve pörögni fogunk. Tiszta fejjel, koncentráltan, higgadtan kell játszanunk, és akkor meg tudjuk szerezni a második helyet a csoportban.
 

A vb-selejtező programja (Gyöngyös, Városi Sportcsarnok):

 December 15., csütörtök:

 Oroszország-Lettország, 16.00
 Magyarország-Kazahsztán, 18.30

 December 16., péntek:

 Kazahsztán-Oroszország, 16.00
 Magyarország-Lettország, 18.30

 December 18., vasárnap

 Kazahsztán-Lettország, 16.00
 Magyarország-Oroszország, 18.30


(mlsz.hu/Futballista.hu)