Vereséggel kezdtünk Szlovéniában
2011.12.04 - 8:09:00, Utolsó módosítás: 2011.12.04 - 8:11:41A világbajnoki selejtezőkre készülő magyar futsalválogatott első szlovéniai meccsén 3-1-es vereséget szenvedett a házigazdáktól.

(Fotó: mlsz.hu)
A mérkőzés első tíz perce kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapat szerezhetett volna gólt, ezt követően azonban a mieink begyűjtötték ötödik személyi hibájukat, és biztonságosabb játékra álltak át. A szlovénok hiába játszottak fölényben, a védelmünk jól zárt, és Pallai Gábor is bemutatott néhány nagy védést. Válogatottunk ebben a periódusban kontrákból alakított ki lehetőségeket, de a befejezések pontatlanok voltak, a félidő gólnélküli állásnál ért véget.
A fordulás után a labdát többet birtokló szlovénok megszerezték a vezetést, majd nem sokkal később Dróth Zoltán egyenlített, a hajrá 1-1-nél kezdődött meg. A 38. percben a hazaiak újabb gólt lőttek, a mieink pedig a végjátékra lehozták a kapust, és emberelőnyben próbáltak egyenlíteni. Ez a taktika azonban ezúttal nem vezetett eredményre, a hazaiak egy labdaszerzésből az üres kapuba találtak, és 3-1-re megnyerték a meccset. A két csapat vasárnap ismét megmérkőzik egymással.
- A szlovénok többet birtokolták a labdát, gyorsabban, labdabiztosabban játszottak, és összességében több helyzetük volt - értékelt a lefújás után Frank Tamás. - Az első félidőben jól zárt a védelmünk, ígéretes kontrákat vezettünk, a helyzeteket azonban nem tudtuk értékesíteni. A vereség ellenére a teljesítménnyel nem lehetek elégedetlen, a kulcsjátékosok közül többeknél tapasztalható előrelépés, de vannak, akiktől többet várok a tétmérkőzéseken.
Szlovénia-Magyarország 3-1 (0-0)
Magyarország: Pallai Gábor - Németh Péter, Lódi Tamás, Gyurcsányi Zsolt, Dróth Zoltán
Cserék: Reveland Zoltán, Tóth Szabolcs, Dávid Richárd, Csopaki István, Lovas Norbert, Harnisch Ákos, Simon Ádám, Simon Zsolt
(mlsz.hu/Futballista.hu)






















