Kiütéses utánpótlás sikerek
2012.02.01 - 11:59:00, Utolsó módosítás: 2012.02.01 - 12:01:17Két mérkőzést is játszottak tegnap Telkiben.

Először az U20-as válogatott fektette két vállra a Győri ETO második csapatát. A találkozó elején mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, aztán fokozatosan átvették a játék irányítását a címeres mezben pályára lépők, és a fölény gólokban is megmutatkozott. Az első találatra a 26. percig kellett várni, ekkor Batizi-Pócsi Balázs volt eredményes. Még a félidő vége előtt megduplázta előnyét Róth Antal legénysége Bacsa Patrik révén. A második játékrészben aztán Zamostny Bence duplázott, az 5-0-s végeredményt pedig Vernes Richárd állította be büntetőből.
U20 Magyarország – Győri ETO II 5-0 (2-0)
G.: Batizi-Pócsi, Bacsa, Zamostny (2), Vernes.
A nap második mérkőzését a 21 éven aluliak és a Siófok vívta. Ez a találkozó már valamivel több izgalmat tartogatott, bár a végén a válogatott örülhetett ismét. Érdekes, hogy az első félidőben itt is a Róth Antal által vezényelt gárda szerzett két gólos előnyt. Először Szokol Zsolt, utána pedig Beliczky Gergő talált be. Fordulás után Tischler Patrik növelte az U21-esek előnyét, de ekkor magára talált a Siófok, és Fejes András valamint Heffler Norbert góljaival négy perc alatt lefaragta hátránya jelentős részét, de egy minutummal később Balázs Benjamin 4-2-re alakította az állást, a kegyelem döfést pedig Balajti Ádám adta meg a 72. percben.
U21 Magyarország – Siófok 5-2 (2-0)
G.: Szokol, Beliczky, Tischler, Balázs, Balajti ill. Fejes, Heffler.
Joó Attila/mlsz.hu/futballista.hu






















