Domokos Bálint Kaposváron folytatja

Az NB II egyik legjobb játékosának tartott tehetség előszerződést kötött a Rákóczival.

A 21 esztendős középpályás díjak formájában is bizonyította az elmúlt két esztendőben, hogy a másodosztály legjobbjai, közé tartozik. A Kelet-Nyugat párharcok alkalmával tavaly is és idén is a legjobbnak választott játékos a tegnapi napon előszerződést kötött a Kaposvár labdarúgócsapatával melynek értelmében a nyártól az első osztályú klubot erősíti.

Az ügyvezető Illés János a csapat hivatalos honlapjának nyilatkozott az ügyel kapcsolatban:
„A futballistával már sikerült megegyezni, és az előszerződés értelmében legkésőbb július elején csatlakozik a kaposváriakhoz. A két érintett klub között azonban még nem született megállapodás. Azt sem lehet kizárni, hogy Domokos már a tavaszi szezonban egyesületet és osztályt vált.”

BZ/Futballista.hu