DVSC: Irány Törökország!
2012.02.02 - 14:49:00, Utolsó módosítás: 2012.02.02 - 14:51:36Ma reggel elhagyta a cívisvárost az NBI listavezetője.

Korán reggel, már fél hétkor gyülekeztek a játékosok a debreceni stadionnál, hiszen 12:35-kor már Budapesten kellett lenniük a Liszt Ferenc Repülőtéren, írja a dvsc.hu. A Loki 10 napot tölt majd Belekben, ahova igen kalandos úton fog eljutni. Először Isztambulban ér földet a Kondás legénység, ahonnan Antalyába vezet az út, végül egy busztúra után érkeznek meg a célállomáshoz.
Hat edzőmérkőzést játszik majd a Debrecen, többek között a Steaua Bucarest is ellenfelek között van. Szakály Péter a hajdúságiak csapatkapitánya a következőt mondta az együttes hivatalos oldalának: „Az egyik szempont az, hogy elkerüljük a nagy hideget. Az sem mellékes, hogy a kemény munka után édes lesz a „pihenés”. Nem a lazsálásra gondolok természetesen, arról van csak szó, hogy a műfű elég sokat kivesz a lábakból, ám most végre füves pályán edzhetünk. Ahogy hallottam, jó idő van jelenleg Belekben, tehát ideális körülmények várnak ránk. A hideget már nagyon nehezen viseltük itthon, de ez velejárója a téli felkészülésnek. Sokat számít az is, hogy erős ellenfelekkel tudunk majd játszani, olyan európai bajnokságok csapataival, amelyek komoly játékerőt képviselnek. A felkészülés ezen szakaszában ennek van értelme. Pozitívum, hogy elég nagy kerettel utazunk, és mivel hat összecsapás lesz, majdnem mindenki tud majd 90 percet játszani egy-egy találkozón. A legfontosabb ugyanis a meccsterhelés.”
Ahogy azt Szakály is említette összesen 30 játékos kelt útra, de nem utazik többek között Szilágyi Péter, aki a Lombard Pápánál tölti majd a tavaszt kölcsönben. A két klub tegnap délután állapodott meg a csatár ügyében.
Joó Attila






















