Hazai pályán kapott ki a Paks

A KTE-Ereco játékosai lehettek boldogabbak a felkészülési mérkőzést követően.

Bár az MVM-Paks került előnybe, a második félidőben háromszor is betaláltak a kecskemétiek.

 Az atomvárosi zöld-fehérek már a 14. percben megszerezték a vezetést, a gólt természetesen Böde Dániel szerezte. Fordulás után mindkét vezetőedző alaposan megkeverte a kártyákat, ahogyan ez egy edzőmeccsen lenni szokott, szinte a teljes csapatok kicserélődtek, és ebből a Kecskemét jött ki jobban. Előbb Savic egyenlített, majd a hajrában előbb Pekár, majd Litsingi is betalált, kialakítva a 3-1-es végeredményt.

MVM Paks – KTE-Ereco 1-3 (1-0)
G.: Böde (14.), Savic (57.), Pekár (79.), Litsingi (88.)

Szabó István, a Kecskemét trénere, az együttes hivatalos oldalának nyilatkozott a meccs után: „Örülünk természetesen, én is és a játékosok is. Felkészülés ide, felkészülés oda, azért jót tett a hangulatnak ez a siker, az csak növeli értékét, hogy egy erős Paksot sikerült legyőznünk. Ugyanakkor azt is szeretném hangsúlyozni, hogy ahogy eddig sem törtünk le az eredmények miatt, úgy ez a siker sem jelenti azt, hogy elvégeztük a munkát és nincs hova fejlődni.”

JA/Futballista.hu