Karcsú DVTK siker

A Mezőkövesd ellen folytatta a felkészülést a Diósgyőr.

Miskolcon, az új műfüves pályán fogadta az NBII Keleti csoportjának hatodik helyezettjét Benczés Miklós csapata. Sokáig úgy tűnt, hogy gól nélkül ér véget a találkozó, ám a hajárban a bolíviai légiós Vicente Arze betalált, így végül nem csak annak örülhettek a kilátogató hazai nézők, hogy láthatták kedvenceiket, de a győzelem is meglett.

Diósgyőri VTK – Mezőkövesd-Zsóry 1-0 (0-0)
G.: Arze (86.)

Benczés Miklós, a DVTK vezetőedzője az együttes hivatalos honlapjának mondott pár szót a lefújás után: „Nagyszerű pályán játszottunk jó edzőmérkőzést. Hazai közönség előtt mindig öröm pályára lépni, és annak is örülök, hogy lehetőséget adhattam néhány fiatal labdarúgónak, akik közül ketten most mutatkoztak be a felnőttek közt. És persze örülök a győzelemnek is.”

A Diósgyőr legközelebb szombaton lép pályára, akkor a Balmazújváros lesz Lippaiék ellenfele.

Joó Attila/futballista.hu