Rósa: A csapategységgel eddig sem volt gond

A Ferencváros labdarúgó csapatának csapatkapitánya szerint nagy küzdelem várható a kezdőcsapatba kerülésért.


A Ferencváros 34 esztendős csapatkapitánya aki 2009-ben tért vissza a Fradihoz a Duna TV-nek nyilatkozott a minap és mesélt arról hogy hogyan is látja a jövőt.

Elmondta hogy szerinte a fiatalok sok segítségére lehetnek a csapatnak és hogy nem lesz egyszerű a kezdőcsapat közelébe kerülni:

„Egy másmilyen Ferencváros van készülőben. Gyakorlatilag inkább csak fiatalok érkeztek a csapathoz, akik szép jövő előtt állnak, és reményeink szerint tudnak segíteni a csapatnak. Magam is úgy látom, hogy az utolsó meccsekre kialakult egy gerinc, hozzájuk igazodva érkeztek az új fiúk. Van harc a kezdőcsapatbeli helyét, senki nem érzi magát biztonságban, persze akad, aki azért tudja, hogy kezdő lesz, de mindig vannak kérdőjelek is, ez pedig tűzben tartja a játékosokat. Szerintem a csapategységgel eddig sem volt gond, és az újak is beilleszkedtek, persze azért picit még meg vannak szeppenve, tudják, hogy az eddiginél másabb közegbe kerültek. A klubnál mindenki pozitívan áll a jövőhöz, minden meccsre úgy megyünk ki, hogy győzni szeretnénk. A tavasz másik célja a jó eredmények mellett pedig az, hogy egy olyan magot alakítson ki a stáb, amelyből jövőre ütőképes együttes válhat.”

BZ/futballista.hu