Dárdai Pál lett az NB II válogatott kapitánya
2011.12.03 - 10:07:00, Utolsó módosítás: 2011.12.03 - 10:09:58Idén már harmadik alkalommal rendezi meg az MLSZ NB II Bizottsága Telkiben az NB II Kelet-Nyugat gálamérkőzést, amelyen a másodosztály fiatal tehetségei bemutatkozhatnak az élvonalbeli csapatok vezetői, a menedzserek és a média képviselői előtt.

- Azt gondolom, az NB II válogatott életre hívása, menedzselése jó ötlet volt, hiszen az elmúlt években fiatal, pályakezdő edzők igazolták rátermettségüket, valamint olyan játékosok mutatkoztak be az NB II válogatottjában, akik ma már az élvonal legjobbjai közé tartoznak – mondta Kutasi Róbert, az NB II Bizottság elnöke. - Nagy siker volt májusban, hogy az NB II válogatott első hivatalos nemzetek közötti mérkőzésén 5-1-re legyőzte Szerbia válogatottját. A visszavágót tavasszal rendezzük meg, ezen a mérkőzésen nagy örömömre Dárdai Pál irányítja a válogatottat, akinek edzőként ez lesz az első munkája. Reméljük egyszer majd, sikeres mesterként, örömmel emlékszik vissza erre az időszakra. Itt szeretném megemlíteni, hogy az NB II válogatott költségeit a bajnokság szponzorai állják. Köszönetet mondunk érte, és mindenki másnak is, aki a válogatott mellett dolgozik társadalmi munkában, és nagy megtiszteltetésnek tekintve teszi a dolgát. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nyugodtan kijelenthetem, hálás feladat a válogatott mellett tevékenykedni, hiszen olyan játékosokkal dolgozhatunk együtt, akik minden szempontból megérdemlik, hogy címeres mezben bizonyíthassák tehetségüket.
(mlsz.hu/Futballista.hu)






















