Óvott a Tatabánya

Megóvta az NB II Nyugati csoportjának 13. fordulójában lejátszott Tatabánya – Integrál-DAC (0-1) mérkőzést a Tatabánya a versenykiírás megsértése miatt.



Az NB II-ben szereplő csapatok kötelesek minden bajnoki mérkőzésen két 22 évnél fiatalabb magyar állampolgárságú játékost szerepeltetni az utánpótlás nevelés érdekében. Az említett mérkőzésen a győriek játszattak is két fiatal labdarúgót, de a 29. percben egyet közülük lecserélt Lengyel Ferenc edző. A szabály szerint csak 22 éven alulit küldhetett volna a helyére, de nem így történt, idősebb játékos lépett a pályára. Az 54. percben ismét cseréltek a vendégek, ettől kezdve már ismét két fiatal szerepelt. A Tatabánya az óvást azzal indokolja, hogy a DAC a 29. és az 54. perc között megsértette a szabályt.
Az MLSZ Versenybizottsága szerdán tárgyalja az ügyet, és ha helyt ad az óvásnak, akkor a Tatabánya kapja a három bajnoki pontot 3-0-s gólkülönbséggel.

LL.