Holland csodagyerek a Juventusban

A mindössze 18 esztendős Ouasim Bouy az Ajax csapatából érkezik Olaszországba.

Az amszterdami születésű középpályást az egyik legígéretesebb holland tehetségként tartják számon. A szemtelenül fiatal szélvész gyors játékos az Ajax neveléseként bontogatta szárnyait olyan sikeresen, hogy már a felnőtt csapat tagja volt mikor is szemet szúrt fél Európának.

 A rengeteg kérő közül a Juventus futott be győztesként és igazolta le az utánpótlás válogatott középpályást, aki egyelőre csak az „Öreg Hölgy” tartalékcsapatában fog szerepelni.
De nem Ő az egyetlen új szerzemény Torinóban, hiszen sikerült megegyeznie a vezetőknek Simone Padoinnal aki, az Atalanta csapatát hagyta ott a Zebrák kedvéért, valamint kölcsönbe érkezik a Sevilla együttesétől a korábban már Juventus színekben szereplő Martín Cáceres.
Előbbi játékos több mint négy millió euróért váltott klubbot és eges információk szerint a vezetőedző Antonio Conte külön kérésére.

BZ/goal.com/Futballista.hu