Ranieri: Ez a forma megengedhetetlen a jövőben

Ijesztő különbségű vereséggel utazott haza Rómából az Internazionale.


Mondhatnánk azt is, hogy pokoli nagy verésben részesült az Internazionale az olasz bajnokságban, hiszen 4-0-ra kikapott az AS Romától idegenben.

A fővárosi csatavesztés miatt Claudio Ranieri, a milánói kék-feketék edzője érthetően erős kritikát fogalmazott meg.

- Nem ismertem rá a csapatomra Rómában - értékelt Ranieri. - Az igaz, hogy az utóbbi három bajnoki találkozónkon mindössze egy pontot szereztünk, de ezúttal főként a mutatott játékunk volt elkeserítő. A védelmünk jobbára komoly ellenállás nélkül nyílt meg a római rohamok előtt.

Ranieri hozzátette, sok mindent újra kell most gondolnia, mert ha "nem fogja meg játékosait", akkor tényleg végképp istenhozzádot inthetnek olasz bajnoki álmaiknak.

- A 22 mérkőzésből szerzett 36 pontunk szemre ugyan nem kevés, de az hogy mindössze az ötödik helyen tanyázunk, enyhén szólva is megdöbbentő. Ez a forma megengedhetetlen a jövőben.

(ANSA/Futballista.hu)