MAGYAR FUTBALL

Egerszegi Tamás Siófokon folytatja
A középpályás Újpestről kerül a Balaton-partra fél évre kölcsönjátékosként.
Urbán Flórián a fiatalokra épít
A nem túl rózsás helyzetben lévő Vasas vezetőedzője a jövő csapatát szeretné felépíteni.
Maróti Béla bizonyítani akar
A Ferencváros középpályása nem szeretne távozni a csapattól.
Aki kimarad, lemarad - vallja Kondás Elemér
Kulcsár Tamás nyilatkozatában idézte a DVSC trénerét.
Kiütéses utánpótlás sikerek
Két mérkőzést is játszottak tegnap Telkiben.
Felemás nap Diósgyőrben
Megvan az első téli igazolás. Vereség az MTK-tól.
Huszti és Tőzsér sem kelt el
Bár már mindketten az átigazolás kapujában voltak, maradnak jelenlegi csapatuknál.
Nehéz ellenfelekkel készül a Győr
Huszonnégy mezőnyjátékossal és három kapussal szerdán utazik törökországi edzőtáborozásra a Győri ETO FC labdarúgócsapata.
A hétvégére dől el a ZTE FC sorsa
 A ZTE FC elnöke bízik benne, hogy a hétvégére több szerződést is sikerül megkötnie, és a labdarúgócsapat folytatni tudja a bajnokságot az élvonalban.
Gyepes Gábor szerződést bontott a Cardiff Cityvel
Gyepes Gábor szabadon igazolhatóvá vált, miután közös megegyezéssel felbontotta szerződését, amely eredetileg 2012 nyaráig kötötte volna őt az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Cardi...
Friss hír: Koman Vladimir Franciaországban folytatja
A magyar válogatott középpályása az AS Monacóba igazolt.
Koman nem lesz Király Gábor csapattársa
A Sampdoria válogatott középpályása mégsem szerződik Németországba.
Vasas-Újpest 1-0
Felkészülési mérkőzésen találkozott a két fővárosi csapat.

KÜLFÖLDI FUTBALL

Nyáron Del Piero is távozik
A Juventus teljes átalakítást tervez, és erre utal, hogy az idősebb játékosaitól megszabadul.
Cisse: Megmentem a Rangers-t!
Nem éppen fiatal, de Angliát kiválóan ismerő francia csatárral erősített a Queens Park Rangers.
Cech a harmadik helyet látja elérhetőnek
Petr Cech, a Chelsea kapusa úgy véli, maximum az angol bajnoki dobogó harmadik foka elérhető számukra.
Abramovics 9 év alatt 1 milliárdot költött
Kitartó ember Roman Abramovics. A Chelsea orosz tulajdonosa eddig már egymilliárd (!) fontot költött az általa birtokolt Chelsea-re, de biztosan megéri neki, ha ezt teszi.
Thiago Motta trófeákat szeretne nyerni új állomáshelyén
A játékos 8.3 millió fontért igazolt a francia Paris Saint-Germain csapatához.
Ryan Nelsen a Tottenhamhez szerződött
A Blackburn kedden szerződést bontott a játékossal és a Spurs azonnal lecsapott rá.
Tragédia Egyiptomban!
Korábban már megírtuk, hogy az al-Maszri – al-Ahli mérkőzés után több ezer szurkoló rohant be a pályára, és támadta meg a vendég játékosokat.
Ghána és Mali is kiharcolta a továbbjutást
Tegnap véget értek az Afrika Kupa csoportküzdelmei.
Mascherano elégedett - Valencia-Barcelona 1-1
Megfelelő eredményt ért el szerda esti kupatalálkozón a Barcelona.
Koz nemet mondott a németeknek
Úgy látszik, nem vonzó Mesut Özil példája Cunyez Koz számára.
Redknapp: Sajnos nincs pénzünk...
Lemaradt a szerb Milos Kraszicsról a Tottenham Hotspur.
Palombo osztályt váltott
A másodosztályból hirtelen az olasz élvonalban találta magát Angelo Palombo.
Engedélyezik a negyedik cserejátékost?
Téma lesz márciusban a cserejátékosok számának emelése.