Győzelemmel kezdtük a Telki Kupát

A 31. alkalommal megrendezett Nemzetközi Ifjúsági Torna első játéknapján U17-es válogatottunk emberhátrányban játszva nyert Málta ellen.

A mieink Diósdon léptek pályára a Telki Kupa első játéknapján, az ellenfél Málta korosztályos csapata volt. Pisont István szövetségi edző a Dániel Csaba - Baksa Dénes (Nagy Dominik, 51), Fényes Szabolcs, Kovács Tamás, Tamás Krisztián - Szántó Gergő (Szabó Bence, 51.), Asztalos Dávid, Kalmár Zsolt (Medgyes Zoltán, 65.), Vlasics Dániel (Tóth László, 45.) - Farkas Zoltán, Forgács Dávid (Popgeorgiev Pantelis, 51.) összetételű együttest szerepeltette a találkozón.

A mérkőzés nem indult jól válogatottunk számára, a 9. percben Fényes Szabolcs utolsó emberként szabálytalankodott az egyik máltai támadóval, a játékvezető piros lapot mutatott fel védőnknek. Két perccel később kihasználta emberelőnyét a vendég együttes (0-1), és a megszerzett vezetést egészen szünetig megőrizte.

A fordulás után Pisont István négy helyen is cserélt, és a frissítés hamar meghozta az eredményét, az 52. percben egyenlítettünk: Popgeorgiev Pantelis átadása után Farkas Zoltán 10 méterről, balról lőtte ki a hosszú sarkot (1-1). A 63. percben már nálunk volt az előny, egy hosszan előrelőtt labdára Tóth László csapott le, és a kifutó kapus fölött a hálóba emelt (2-1). Az eredmény a lefújásig már nem változott, együttesünk győzelemmel kezdte a tornát. A mieink csütörtökön, 17.30 órakor Felcsúton játszanak a döntőbe jutásért a csoportunk másik meccsét megnyerő horvát válogatottal.

- Jól kezdtünk, de a csapatjátékunkat nagyban meghatározta a kiállítás, majd a kapott gól a mérkőzés elején - nyilatkozta az mlsz.hu-nak a lefújás után Pisont István. - Miután rendeztük a sorokat, higgadtan futballoztunk, és próbáltuk megtalálni a teljes mértékben kontrára játszó máltaiak gyenge pontjait. A szünet után, részben a cseréknek köszönhetően, más sebességi fokozatba kapcsoltunk, és tíz pec alatt megfordítottuk az állást. A vezető gól megszerzése után végig támadtunk, volt egy érvénytelenített gólunk is, és végül megérdemelten nyertük meg a találkozót. Az emberhátrányban való játék sokat kivett a játékosokból, és miután nem lesz sok időnk pihenni, igyekszem frissíteni a csapatot a horvátok elleni, igen nehéznek ígérkező összecsapásra.
 

Az első játéknap eredményei:

 

Magyarország - Málta 2-1

Horvátország - Szlovákia 4-1

Izrael - Belgium 1-0

Szerbia - Románia 0-0 (tizenegyesekkel: 9-8)

 

A torna csütörtöki programja (mindegyik mérkőzés 17.30-kor kezdődik):

 

Magyarország - Horvátország, Felcsút

Málta - Szlovákia, Telki

Izrael - Szerbia, Albertirsa

Belgium - Románia, Ráckeve


(mlsz.hu - Futballista.hu)