U19 Eb-selejtező: Naggyá tettük Portugáliát

Tatabányán a mieink csak asszisztáltak Portugália továbbjutásához.
Magyarország-Portugália 2-3

Azért szomorú az ember, mert aki látta a mérkőzést, az azt is tudja, - hisz' láthatta,- hogy nem a jobbik csapat jutott tovább. Illetve, ha a portugál jobb csapat is a mienknél, csak azért tűnt úgy, mert megkönnyítettük a dolgukat. Az első játékrészben mi voltunk a jobbak a mi akaratunk érvényesült. Igaz, a luzitánok vezetést szereztek, ám Kulcsár K. csodaszép szabadrúgás gólt lőtt 25 méterről a portugál kapuba. Majd a 27. percben Skriba büntetőből volt eredményes. (2-1) Aztán a mieink már nagyon várták a félidőt jelző sípszót, ekkor Alex a 44. percben egyenlített. (2-2)

A második félidőben egy hitehagyott magyar csapat jött ki a pályára. Mentálisan vesztettünk. Igaz, ekkor már a sorsunk nem a mi kezünkben volt, hiszen a görögök vezettek a románok ellen. Ám a minimum az lett volna, hogy hazai környezetben legyőzzük Portugália válogatottját. Ehelyett átadtuk a kezdeményezést, szinte tálcán kínáltuk fel a győzelem esélyét ellenfelünknek. A 61. percben éltek is a lehetőséggel, Nélson Oliveira révén. (2-3)
Az eredmény már nem változott. Így a mieink csoport harmadikként búcsúztak a kontinenstornától.

Szapor Gábor szerint a második félidőre elfáradtak a mieink. Érdekes érvelés. A portugálok, a görögök miért nem fáradtak el? - kérdezem félénken...

Mivel a görögök Mantalosz két góljával 2-0-ra legyőzték Románia válogatottját, a csoport végeredménye:
1. Portugália 7 pont (7–3), 2. Görögország 7 (4–1), 3. Magyarország 3 (5–4), 4. Románia 0 (1–8)


(Matejka)