Olimpiai válogatott: Walesi siker Székesfehérváron

U21-es válogatottunk utolsó előtti Eb-selejtezőjén 1-0-ás vereséget szenvedett Wales ellen, Székesfehérváron.

 

A mieink a találkozó nagy részében fölényben játszottak, de a szigetországiak a második félidő közepén váratlanul vezetést szereztek, és a lefújásig megtartották az előnyt.

Kimaradtak a helyzetek

U21-es válogatottunknak lett volna miért visszavágnia a walesieknek, az Eb-selejtező sorozat elején a szigetországiak 4-1-re legyőzték együttesünket saját közönségük előtt. A revánsnál azonban sokkal fontosabb lett volna, hogy a csoport első helyéhez meg kellett volna szerezni a három pontot a találkozón.

A walesiek kezdték jobban a mérkőzést, a 2. percben szabadrúgásból veszélyeztettek, Gulácsi Péternek kellett nagyot védenie. Ezt követően azonban fokozatosan átvettük az irányítást, Szokol Zsolt és Farkas Balázs lövése után sem sokkal kerülte el a vendégek kapuját a labda, majd Németh Krisztián került kétszer helyzetbe, de nem sikerült bevennie a kaput. A folytatásban egyre nagyobbá vált a magyar fölény, Korcsmár Zsolt a kapufát találta el, majd lőttünk egy érvénytelen gólt. A félidő közepétől elmaradoztak a lehetőségek, de szünetig egy-két lehetőséget azért sikerült kidolgoznunk, ám a játékvezető gólnélküli állásnál fújta le a játékrészt.


Peches góllal nyertek a walesiek

A második félidőt is a mieink kezdték jobban, mezőnyben egyértelmű volt a fölényünk, a walesiek legfeljebb rögzített szituációkkal tudtak veszélyeztetni. A 68. percben mégis a vendégek szereztek vezetést, egy jobb oldali szabadrúgás után Korcsmár Zsolt fején megcsúszott a labda, majd Gulácsi Péter mellett a jobb sarokban kötött ki.

A hajrához közeledve a mieink kénytelenek voltak feladni a biztonságos védekezést, és nagyobb energiát fordítani a támadásokra, ezt a walesiek igyekeztek kihasználni, és néhány veszélyes kontrájuk végén Gulácsi Péternek kellett nagyot védenie. A 86. percben Debreceni András buktatta Robson-Kanut a 16-oson belül, a walesiek büntetőhöz jutottak, védőnk pedig piros lapot kapott. A sértett által elvégzett tizenegyest a végig kiválóan védő Gulácsi Péter hárította, így megmaradt a remény az egyenlítésre az utolsó percekre. A háromperces hosszabbítás végéig azonban már nem sikerült bevenni az ellenfél kapuját, Wales 1-0-ra győzött, és megerősítette első helyét a csoportban.

- A meccs nagy részén jól játszottunk, a kapott gólig úgy alakultak a dolgok, ahogyan elterveztük - nyilatkozta Róth Antal a találkozó után. - Stabil volt a védekezésünk, voltak helyzeteink is, de ezek kimaradtak, majd egy szerencsétlen szituáció után hátrányba kerültünk. Onnantól futottunk az eredmény után, és felborult addigi játékunk, sajnos a végére el is fáradtunk. Vár még ránk egy mérkőzés, amelynek jelentősége most már nem elsősorban a továbbjutás szempontjából fontos, hanem a következő korosztály sorsolása miatt: ha nyerünk kedden, a második kalapba kerülhet a következő válogatott.


A csoport állása:

1. Wales 5 1 1 15-5 16 pont
2. Olaszország 4 1 2 11-5 13 pont
3. Magyarország 4 0 3 9-7 12 pont
4. Bosznia-Hercegovina 2 1 4 4-8 7 pont
5. Luxemburg 1 1 6 2-16 4 pont

A csoport további programja:

Szeptember 7., kedd
Magyarország - Bosznia-Hercegovina 17 óra, Budapest, Albert Flórián Stadion
Olaszország-Wales


(mlsz.hu-futballista.hu)