U15: Döntetlent játszottunk a szlovákokkal
2010.10.21 - 12:56:00, Utolsó módosítás: 2010.10.21 - 12:58:27U15-ös válogatottunk kedden délután Jánossomorján mérkőzött meg a szlovák korosztályos együttessel.

Az U15-ös válogatott első nemzetközi összecsapását játszotta kedden, Pisont István csapata Jánossomorján fogadta a szlovákokat. A mieink a Gyurkovits András - Lakatos István (Koronczi Bence, 67.), Kecskés Ákos, Molnár Milán, Baglyas Mátyás - Vida Máté (Csicsek Levente, 66.), Gálfi László - Nagy Máté (Rácz Barnabás, 60.), Takács Krisztofer (Zsótér Donát, 50.), Grabant Bence (Szűcs Gergő, 60.) - Németh Erik (Hegedűs Róbert, 50.) összeállításban léptek pályára.
Válogatottunk kitűnően kezdte a mérkőzést, egyértelmű fölényben játszott, és a 12. percben Németh Erik révén a vezetést is sikerült megszereznie. A szlovákok a folytatásban csak a szerencséjüknek köszönhették, hogy nem kaptak újabb gólokat, miként azt is, hogy a játékrész hajrájában egy távoli lövést követően utat talált a labda a magyar kapuba. A fordulás után újabb peches gólt kaptunk, de fiataljaink nem kedvetlenedtek el, és az 58. percben Zsótér Donát góljával kiegyenlítettek. A találkozó végén ismét fölénybe kerültünk, de újabb gól már nem született, 2-2 lett a végeredmény.
- Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, az első félidővel maximálisan elégedett voltam, támadásban és védekezésben is remek teljesítményt nyújtottunk. Sajnos két potyagólt kaptunk, és ez megfogta a gyerekeket, a második félidőben visszajöttünk a meccsbe, egyenlítettünk, majd a hajrára újra átvettük az irányítást. Kis szerencsével nyerhettünk volna, hiszen az első félidőben négy-öt nagy helyzetet is kihagytunk, de az eredménytől függetlenül minden dicséretet megérdemelnek a futballistáim - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Pisont István szövetségi edző.
A két válogatott csütörtökön 11 órakor a szlovákiai Dunajska Luznában ismét megmérkőzik egymással.
(mlsz.hu-futballista.hu)






















